09.05.2021

 

Szerelmes földrajz – Törökország, ahogy én szeretem Szentkultusz és tájökológia Az anatóliai törökség vallási kultúrájában félezernél több szentet tisztelnek. Minden vidéknek megvan a maga kiemelkedő alakja, aki nem, mint vallási rend alapítója, hanem a tájért, az emberekért, a nép boldogulásáért, életének könnyebbé tételéért tett valamit, vagy csodatételeivel (pl. vizet fakasztott, vagy sáskajárás után zöldellővé tette a vidéket, aszály után termékeny éveket hozott), ezért szentként tisztelik. A türbéje, vagy a nevét viselő, a tiszteletére emelt dzsámi kegyhellyé vált, zarándokhely lett a halálát követő években. A muszlim szentek életrajzai az első kalifákkal és a társaik életének bemutatásával kezdődnek, a személyük köré teremtett csodás legendák a legtökéletesebb szúfik alakjában tüntetik fel őket. A sííták jobban hajlanak a misztikus túlzások felé, mint a szunniták. A Prófétát leszámítva, akinek hajszálait, fogát, szakállának szálait számtalan helyen ereklyeként tisztelik, nem jellemző a muszlim szentekkel kapcsolatos ereklyetisztelet. A legenda folklór műfaj, a szentek életét meséli el, s bár lejegyezték, többnyire szájhagyomány útján terjed, ezért színes, némelyik már- már irodalmi értékekkel bír, s többnyire meg is csillan bennük a perzsa irodalom hatása. Olyanok ezek az elbeszélések, mintha a tündérmeséket vallásos köntösbe bújtatnák. Kiváltképp azokról a szentekről szóló legendák mesések, akiknek a csodatettei köré szövődtek a legendák. Számos ilyen szentet tart számon a török népi vallásos hagyomány. A szentek csodatettei nemcsak életükben, hanem holtuk után is érvényesek, hatnak, ez a magyarázata annak, hogy a sírjukat, türbéjüket, vagy a helyet, ahol gyakran megfordultak, látogatják az emberek. Lassan zarándokhellyé válik a forrásfő, a szent fa, melyre lélekküldőt (színes szalagot vagy rongyokat) kötnek és vágyaik beteljesítését remélik tőle. A türbék meglátogatásakor a sír mellett elmondott imádság reményeik szerint meghallgatásra talál. Szokták mondani, hogy az iszlám, hódító vallás. Ha olyan eszmekörrel találkozott, amelynek híveit a maga bűvkörébe vonta, az „életre való” elemeit beépítette szokásrendjébe, s ott, mint népi vallásossági elem tovább élt. Ezért találunk számos pogány szokást, illetve olyan népi vallásossági rítust, melynek pogány gyökerei vannak, az iszlámnak a vegetációhoz köthető ünnepköreiben. Azonban nem minden, életében szent-nek titulált különc emléke maradt meg. Némelyeké idővel elhalványult, nem alakult ki kultusz köréje. Azok emlékét őrzik a kultuszok, akik erősen vallásos életet éltek, illetve a példájukkal a hit elterjedéséhez is hozzájárultak. Anatóliában a 12. századtól kezdődően tart a népi emlékezet számon szent embereket, számuk a 14-16. századtól megnövekedett. A szentek kultusza többnyire a viselkedéssel, a különc megjelenéssel keltett félelemmel vegyes tisztelet révén alakul ki, többnyire a kiválasztott halála után. Ez is lényeges különbség a keresztény vallás és az iszlám szentjei között, hogy utóbbiakat nem „avatják”, hanem azzá válnak, amivé a személyüket a teremtő képzelőerő formálja. Végül is a szent ember a „másik világban” való közbenjárását igyekeznek biztosítani azáltal, hogy kialakítják a személyét övező kultuszt, ami számos szokáscselekvés kialakulásával egyre nő, vonzóvá teszi a vidéket is. Ennek tájökológiai feltételei is vannak. Ahol „vizet fakasztott” a szent és áldásos tevékenysége nyomán termálforrások buzognak fel a földből, létrejön a gyógyfürdők kultúrája, ezáltal megváltozik a táj építészete, látogatottsága nyomán a turizmusa, az erre épülő kismesterségek, kereskedelmi egységek és a vendéglátási szokások sajátos összhangot teremtenek. Mind ehhez egyfajta vallási turizmus is társul. A kultusz megnyilvánulásának formái az épített környezeten is látszik. Türbéje, sírja zarándokhellyé válik, imát mormolnak ha elhaladnak mellette, vagy kifejezetten gyógyulás, termékenység óhajtása, vagy más, „orvosolni” való probléma miatt látogatják, közbenjárását kérik. A szent sírok, türbék többnyire elkülönített helyen vannak, a temető valamely sarkában, távolabb a síroktól, esetleg a város bármely pontján, magányosan is állhatnak. Mindennek gyakorlati oka van, A szent sírnál vagy türbénél való imádkozás intimitást kíván és hiába látogatják nagy tömegek, egyszerre csak egy ember fordul kegyelettel a sír felé, tilos őt imája közben megzavarni, mert akkor érvényét veszíti a fohász. Mindenki kivárja a sorát. Az, hogy az illető szentember milyen társadalmi tiszteletnek örvend, a kultusza mennyire nőtte ki magát, pontosan leolvasható a türbéjének vagy sírjának látványáról. Monumentális kegyhelyeket látni Törökország-szerte, de tiszteletnek örvendő, magányos 15. századi sírokat is, a házakkal körülvéve… A holtak iránti tisztelet, főleg ha szentnek minősül az elhunyt, olyan mélyen gyökerezik a törökök lelkében, hogy legyen bármilyen városrendezési terv, nem számolják fel a sírját. Sőt időről, időre felújítják, kegyeleti státusát az idők végeztéig őrzi.